Míg az egész világ lélegzetvisszafojtva várja Carrie Bradshaw és barátnői visszatérését a mozikba, Kim Cattrall egy másik filmet is promótál, amiben Samantha Jones szöges ellentétét játssza. A Tribeca Film Fesztiválon bemutatott Meet Monica Velour című filmben Cattrall szerepe minden csillogást nélkülöz: lecsúszott, kiégett ex-pornószínésznőként áll Keith Bearden filmjének középpontjában. A szomorúan mulatságos film ugyanakkor egy szerencsétlen tinédzser fiú története is, aki elhatározza, hogy felkutatja kedvenc hetvenes évekbeli pornófilmjeinek sztárját. Cattrall telefonon adott interjút Londonból – ahol jelenleg a Private Lives című darabban játszik a West Enden.
Igaz az, hogy a film író-rendezője, Keith Bearden eredetileg túl szépnek tartott téged Monica Velour szerepére?
Hajthatatlan volt azzal kapcsolatban, hogy híznom kell. Azt akarta, hogy 35 fontot [kb. 17,5 kg] hízzak! Egyszerűen már csak egészségügyi okokból sem tudtam ezt megtenni. Nem volt elég időm arra, hogy orvosi felügyelet mellett, biztonságosan ilyen sokat szedjek fel. Ezért tizenöt fontot [kb. 7,5 kg] híztam – ezt még kényelmesnek éreztem, ennyit magamra tudtam szedni. Teljesen kiiktattam a sportolást és ennyi.
Hogyan készültél ezen kívül még a szerepre?
Keith-szel együtt nagyon sokat dolgoztunk a karakteremen – különösen a mély hangon, és azon, hogy mennyire tisztában van azzal, hogy hogy is működik a világ. Nagyon-nagyon népszerű volt egy rövidke ideig, azután pedig kiégett. Életének legmélyebb pontjára süllyedt, mikor feltűnik a filmben. Töltöttem egy kis időt azzal a nővel, aki Keith inspirációja volt a forgatókönyv írásakor, és egy elképesztő sztriptíztáncosnővel, Julie Atlas Muse-zal is, aki sok burlesque show-ban, meg hasonlókban táncolt már. Természetesen a képzeletem is használtam. Sok dokumentumfilmet néztem a hetvenes évekbeli pornófilmekről; arról, hogy hogyan készültek – nagyon érdekes, ugyanakkor hihetetlenül elkeserítő volt. Emlékszem az egyik ilyen dokumentumfilmben egy különösen visszataszító ember kisvárosi újságokban adott fel hirdetéseket, amikben megadott testsúlyú és méretű modelleket keresett. Ezek a túlsúlyos nők mind azzal a reménnyel mentek el a meghallgatásra, hogy modellek lesznek, ezzel szemben felállított kamera várta őket, és a hirdetést feladó férfi fogdosni kezdte őket… Szóval tudtam, hogy micsoda durva világ az, amibe a film kapcsán belépek majd.
Milyen volt magadat így látni a vásznon?
Borzasztó, de komolyan. Legtöbb esetben színésznőként kívánatosnak akarsz látszani, szép akarsz lenni, szexis; szeretnéd, hogy a legelőnyösebb megvilágítást kapd a forgatáson – ezzel szemben itt voltak olyan napok, hogy egyáltalán semmilyen smink nem volt rajtam. Volt, amikor direkt azért változtattak a jelenet megvilágításán, hogy keményebbnek, kövérebbnek, vagy egész egyszerűen csak elb.szottabbnak látsszak. Mikor forgattunk, nem néztem vissza az elkészült anyagot a nap végén, mert úgy voltam vele, hogy “Elhatároztam, hogy annyira valósághűen akarom eljátszani, amennyire csak lehet, és ha megnézem a felvételeket, akkor azoktól lehet, hogy megijedek!” [nevet] De úgy érzem, hogy a mozi valóban realista lett; különösen a vetkőzős rész: nincs jelen a saját testében. Mikor először láttam a filmet, kicsit sokkolt, mert nem láttam önmagam. Képtelen voltam megtalálni a saját szellemem. Az enyémet. Kimét. Olyan érzés volt, mintha valaki abszolút más lett volna, ezért sok olyan rész volt, amit nagyon ijesztő volt végignéznem.
Aztán jön egy szerencsétlen tinédzser, aki ártatlan és imádó, és megríkatja a karaktered; olyan, mintha ez lenne életében az első alkalom, hogy valaki kedvességet mutat irányába.
Igen. Senki sem készített még neki reggelit. Nagyon magányos, elszigetelt, egy lakókocsiparkban él, hat macskával. Aztán felbukkan ez a fiú, aki kedvességet, és szeretet akar adni neki, ő pedig kézen fogja, és bevezeti nem is igazán a szexbe, hanem az élet realitásába.
Szerinted az átlagnő jobban tud kötődni egy ehhez hasonló szerephez, vagy inkább egy Samantha Jones-szerű karakterhez?
Csomó minden van, amitől egy nő, egy személy az lesz, aki. Nekem is vannak olyan napjaim, amikor nagyon magányos és lehangolt vagyok. Úgy értem, ez a film egy olyan nő története, aki kilátástalan helyzetben van, és képtelen erre megoldást találni. Nekünk nem ekkora a tét. Mi nem csak túlélünk. Mi virágzunk. Mi ebben a világban élünk. Ő ezen a világon kívül él. Kitaszítottként. Gondolj például valaki olyanra, mint Marilyn Chambers [kései felnőtt-film színésznő] – mi történt ezekkel az emberekkel?
Rajongtál valaha is kamaszkorodban annyira valakiért, mint a filmbeli srác?
Anyukámnak nagyon bejött Erroll Flynn, de nekem nem igazán volt ilyenem. Nagyon szerettem színházba járni, de így konkrétan nem volt egy színész, akiért odalettem volna. Jobban szeretem a valósághoz inkább kötődő embereket. Mindig is színésznő voltam, szóval tudom, hogy milyenek a színészek, nincs elrugaszkodott, idealista elképzelésem róla. Viccesnek tartom, mikor olyan férfiakat, akiket ismerek – anélkül, hogy most neveket említenék – , ilyen piedesztálra emelnek… [nevet] Mert én tudom, hogy milyenek is valójában! Nagyon élvezem. A nőkkel is természetesen! Úgy vagyok vele, hogy “Wow, ez aztán tényleg elképesztő, mert ez és ez az elképzelés róla… és tessék, ez meg a valóság.”
Ha már erről esik szó…mit szóltál, mikor a filmben azt a jelenetet láttad, mikor Brian Dennehy meztelenül lehajol, és hát… látszik minden hátulról?
Hát… az egy kicsit… túl sok információ volt nekem.
//Fordította: Alma
Az eredeti interjút Sara Carcade készítette, 2010.04.26-án a New York Magazine számára, és a linkre kattintva elérhető:
http://nymag.com/daily/entertainment/2010/04/kim_cattrall_talks_meet_monica.html