Igaz az, hogy a film író-rendezője, Keith Bearden eredetileg túl szépnek tartott téged Monica Velour szerepére?

Hajthatatlan volt azzal kapcsolatban, hogy híznom kell. Azt akarta, hogy 35 fontot [kb. 17,5 kg] hízzak! Egyszerűen már csak egészségügyi okokból sem tudtam ezt megtenni. Nem volt elég időm arra, hogy orvosi felügyelet mellett, biztonságosan ilyen sokat szedjek fel. Ezért tizenöt fontot [kb. 7,5 kg] híztam – ezt még kényelmesnek éreztem, ennyit magamra tudtam szedni. Teljesen kiiktattam a sportolást és ennyi.

Hogyan készültél ezen kívül még a szerepre?

Keith-szel együtt nagyon sokat dolgoztunk a karakteremen – különösen a mély hangon, és azon, hogy mennyire tisztában van azzal, hogy hogy is működik a világ. Nagyon-nagyon népszerű volt egy rövidke ideig, azután pedig kiégett. Életének legmélyebb pontjára süllyedt, mikor feltűnik a filmben. Töltöttem egy kis időt azzal a nővel, aki Keith inspirációja volt a forgatókönyv írásakor, és egy elképesztő sztriptíztáncosnővel, Julie Atlas Muse-zal is, aki sok burlesque show-ban, meg hasonlókban táncolt már. Természetesen a képzeletem is használtam. Sok dokumentumfilmet néztem a hetvenes évekbeli pornófilmekről; arról, hogy hogyan készültek – nagyon érdekes, ugyanakkor hihetetlenül elkeserítő volt. Emlékszem az egyik ilyen dokumentumfilmben egy különösen visszataszító ember kisvárosi újságokban adott fel hirdetéseket, amikben megadott testsúlyú és méretű modelleket keresett. Ezek a túlsúlyos nők mind azzal a reménnyel mentek el a meghallgatásra, hogy modellek lesznek, ezzel szemben felállított kamera várta őket, és a hirdetést feladó férfi fogdosni kezdte őket… Szóval tudtam, hogy micsoda durva világ az, amibe a film kapcsán belépek majd.

Milyen volt magadat így látni a vásznon?

Borzasztó, de komolyan. Legtöbb esetben színésznőként kívánatosnak akarsz látszani, szép akarsz lenni, szexis; szeretnéd, hogy a legelőnyösebb megvilágítást kapd a forgatáson – ezzel szemben itt voltak olyan napok, hogy egyáltalán semmilyen smink nem volt rajtam. Volt, amikor direkt azért változtattak a jelenet megvilágításán, hogy keményebbnek, kövérebbnek, vagy egész egyszerűen csak elb.szottabbnak látsszak. Mikor forgattunk, nem néztem vissza az elkészült anyagot a nap végén, mert úgy voltam vele, hogy “Elhatároztam, hogy annyira valósághűen akarom eljátszani, amennyire csak lehet, és ha megnézem a felvételeket, akkor azoktól lehet, hogy megijedek!” [nevet] De úgy érzem, hogy a mozi valóban realista lett; különösen a vetkőzős rész: nincs jelen a saját testében. Mikor először láttam a filmet, kicsit sokkolt, mert nem láttam önmagam. Képtelen voltam megtalálni a saját szellemem. Az enyémet. Kimét. Olyan érzés volt, mintha valaki abszolút más lett volna, ezért sok olyan rész volt, amit nagyon ijesztő volt végignéznem.

Aztán jön egy szerencsétlen tinédzser, aki ártatlan és imádó, és megríkatja a karaktered; olyan, mintha ez lenne életében az első alkalom, hogy valaki kedvességet mutat irányába.

Igen. Senki sem készített még neki reggelit. Nagyon magányos, elszigetelt, egy lakókocsiparkban él, hat macskával. Aztán felbukkan ez a fiú, aki kedvességet, és szeretet akar adni neki, ő pedig kézen fogja, és bevezeti nem is igazán a szexbe, hanem az élet realitásába.

Szerinted az átlagnő jobban tud kötődni egy ehhez hasonló szerephez, vagy inkább egy Samantha Jones-szerű karakterhez?

Csomó minden van, amitől egy nő, egy személy az lesz, aki. Nekem is vannak olyan napjaim, amikor nagyon magányos és lehangolt vagyok. Úgy értem, ez a film egy olyan nő története, aki kilátástalan helyzetben van, és képtelen erre megoldást találni. Nekünk nem ekkora a tét. Mi nem csak túlélünk. Mi virágzunk. Mi ebben a világban élünk. Ő ezen a világon kívül él. Kitaszítottként. Gondolj például valaki olyanra, mint Marilyn Chambers [kései felnőtt-film színésznő] – mi történt ezekkel az emberekkel?

Rajongtál valaha is kamaszkorodban annyira valakiért, mint a filmbeli srác?

Anyukámnak nagyon bejött Erroll Flynn, de nekem nem igazán volt ilyenem. Nagyon szerettem színházba járni, de így konkrétan nem volt egy színész, akiért odalettem volna. Jobban szeretem a valósághoz inkább kötődő embereket. Mindig is színésznő voltam, szóval tudom, hogy milyenek a színészek, nincs elrugaszkodott, idealista elképzelésem róla. Viccesnek tartom, mikor olyan férfiakat, akiket ismerek – anélkül, hogy most neveket említenék – , ilyen piedesztálra emelnek… [nevet] Mert én tudom, hogy milyenek is valójában! Nagyon élvezem. A nőkkel is természetesen! Úgy vagyok vele, hogy “Wow, ez aztán tényleg elképesztő, mert ez és ez az elképzelés róla… és tessék, ez meg a valóság.”

Ha már erről esik szó…mit szóltál, mikor a filmben azt a jelenetet láttad, mikor Brian Dennehy meztelenül lehajol, és hát… látszik minden hátulról?

Hát… az egy kicsit… túl sok információ volt nekem.

//Fordította: Alma

Az eredeti interjút Sara Carcade készítette, 2010.04.26-án a New York Magazine számára, és a linkre kattintva elérhető:

http://nymag.com/daily/entertainment/2010/04/kim_cattrall_talks_meet_monica.html

“Akartam valamit, amitől újra beöltöznek a szép ruháikba és folytatódik a bulizás,” mondja a Sex and the City 2 rendezője, Michael Patrick King.

Ez egy izgalmas új birodalom volt a most már kettő mozifilmet is jegyző 55 éves író-rendezőnek. “Ír katolikusok között nevelkedve a szexről sosem beszéltem, hirtelen lett nekem egy egész világom, ami írónak korábban nem létezett”, mondja King, aki egy portás és egy munkás gyermeke volt. Amikor azt a taxis jelenetet írta, amiben Charlotte az új szeretője szexuális elvárásairól panaszkodik, és a négy lány az anális közösülésről beszélnek viccesen – “azt gondoltam, erről még soha senki sem írt.”

Csak rá kell nézni a Sunset Boulevard-i irodájára hogy felismerjük azt a távolságot, amit beutazott. Egy üvegkirakatban van az a híres fehér tüllszoknya, amit Carrie Bradshaw cikkíróként hordott az első évadban. Egyenesen afölött van a Tinkers család egy fekete-fehér fényképe, amit “Sarah Jessica az első film után ajándékba adott nekem, hogy soha ne felejtsem el, hogy honnan jöttem”. Egy másik fotón Andy Warhol van, aki Kinghez hasonlóan Pennsylvania fia, aki önmegvalósításán keresztül mászta meg a popkultúra magasságait. King, egy elég szedettvedett, ügyes kobold, megjegyzi, hogy Warhol inkább Pittsburghi mintsem Scranton-i: “Ő még egy kicsit acél. Én kicsit szén vagyok.”

Parker megjegyzi, hogy a sokévi közös munka után is King Carrie-t még mindig túlzott luxusban kápráztatja el. “Mindig azt gondolja, hogyan válaszolunk arra, mert munkásosztályból valók vagyunk” mondja a színésznő. Ez percről-percre nagy elismerést vált ki bármi nagyról és látványosról legyen szó. Ő élvezi az alkalmat, mert ahol felnőtt, ez egy jó fogás volt hogy üldözze azt, amit akart. “Neki a vezetőülésben lenni valószínűleg túl mutat minden korábbi álmán.”

Emlékezni a gyökereire volt annak a kulcsa bizonyos szempontból, hogy Carrie és társaságának fantasztikus, elragadó világát megírja: négy bizonyos korú manhattani nőjét, akik a szerelmet keresi.

“Az a dolog, aminek nem tudod megengedni, hogy menjen, az a gravitáció. Az írásban meglévő gravitáció. Ha valaki mond valami igazán durvát, és a következő hullám nem az arra adott valós reakció, kezded elveszíteni a hiteledet”, mondja. “Sok romantikus vígjátékban pont az élet szabályait dobják ki.”

A Sex and the City 2-ben, King és csapata nem szakít az alapvető valósággal amelyben a hősnőink most jócskán a 40-es éveikben járnak.

“Fontos, hogy ebben a moziban továbblépnek, különben nem lennének mások a sorozatbéli 32 éves szereplőknél,” mondja King. Nincs mit tenni, egyetértően nevet Parker. “A sorozat túl távol van, hogy megpróbáljuk elfeledni az elmúlt éveket, és nem vagyok hajlandó  vizuálisan megváltoztatni, amim van (pl. az arc).”

Azt mondják, hogy a 2008-as első filmtől eltérően (amiben Carrie-t vőlegénye, Big faképnél hagyja az oltárnál) ez most tényleg arról szól, “hogy a sötétben ülünk és sírunk”, mondja King. A második több egy extravagáns vicces pajkos hancúrnál. “Tenni akartam valamit, ami igazolja őket miközben megint felöltöznek, és azt akartam a partitól, hogy folytatódjon, ami most  – Abu Dhabiban lesz.”

Ha első nekifutásra ez teljesen dilisnek is hangzik, hogy a Közel-Keletre küldje Carrie-t, Samanthát, Charlotte-ot és Mirandát, van egy kevés komikus vénája ennek. Az aktuális gazdasági hangulatra tekintettel kitűnne, hogy a hősnők továbbra is a manhattani luxus környezetben vannak, a recesszió érintetlenül hagyja a kiváltságos életeiket. Kivéve, ha elutaznak Abu Dhabiba – a válságig a leghivalkodóbb város volt a térségben – ahol is Samanthát egy full-exkluzív nyaralásra kísérik. A lányok egy héten keresztül olyanok, mint a tündérhercegnők egy -több mint- személyes komornyikokkal és autókkal teletömött örömpalotában.

King, akit folyamatosan járta Abu Dhabit és Dubai-t, hogy kutasson, de egyszer a hatóságok ténylegesen beleolvastak a szövegkönyvbe,és a filmforgatás hirtelen elpárolgott. Végül Marokkóban kötött ki a stáb, ahol “csak muszlim light”, mondja King.

Forrás: LA Times

Formában maradni: Kristin büszke a vonalaira. “Van csípőm! mondja. “Soha nem leszek a legvékonyabb színésznő, és nem is akarok. Ha magaddal és a testeddel ki vagy békülve, automatikusan magabiztosabb vagy.” Hogy formában maradjon túrázik,  jógázik, Pilates-zik, és cardio edzéseket végez, a hangulatától függően. “Nem vagyok képes csak szökdécselni egy sztep-padon,” ismeri be Kristin, “Nekem különböző dolgokat kell váltogatnom és élveznem kell azt, amit teszek.”

A címlapon egy bikiniben pózolsz: “Nem fogok hazudni. Ez nagyon félelmetes volt. Vannak olyan emberek, akik fürdőruhában érzik kényelmes magukat, és én nem tudom, hogy hogyan teszik ezt. Kristen Bell-lel és Malin Akerman-nel dolgoztam a Páros mellékhatás (Couples Retreat) c. filmben, és ők nem törődtek azzal, hogy napokon át bikiniben kellett álldogálniuk. A fiúk a filmben öntudatosabbak voltak, mint ők!”

Fitneszgyakorlat az edzőtermen kívül: “Ha nem tudom az edzőteremben csinálni, akkor egyszerűen otthon edzek az elliptikus tréneren 30-45 percen keresztül, az állóképességem növeléséért, és jógázok meg Pilates-zek a belsőmért. Amikor utazom, ugrókőtelet és fitness szalagokat viszek, és csak egy székre van szükségen, ahol lábgyakorlatokat csinálok.”

Futás: “Valójában akkor kezdtem el futni, amikor beválogattak a Melrose Place-be. Vékony lábakat akartam, úgyhogy kaptam egy edzőt és fel kellett mennem Santa Barbará-ra és hét mérföldet futni a strandon. Szerettem a szabadban futni, de az évek alatt annyi bokasérülésem volt, hogy abba kellett hagynom.”

Legrosszabb pletyka, amit olvastál magadról: “Hogy a Szex és New York szereplői utálják egymást. Annyira közel állunk egymáshoz a filmezés alatt, hogy mi 18 órát együtt vagyunk naponta és ezek után az emberek azt mondják, hogy nem jövünk ki egymással. Ez a legviccesebb dolog a világon.”

Valami, amit nem tudunk: “Adoptáltam egy elefántbébit, akit Chaimu-nal neveztem el. Amikor Kenyában voltam, a csoport, akikkel voltam, teljesen egyedül találták őt, ami egy nagyon szörnyű dolog, mert az elefántok mindig a családjaikkal vannak. Segítettem Chaimu-t elvinni David Sheldrick Wildlife Trust nevű elefánt árvaházába. Segítek fizetni a gondozását és az orvosi kezeléseit. Remélem, hogy ezen a nyáron visszamehetek, hogy meglátogassam őt.”

A diétáról pro és kontra: “Sok csirkét, lazacot, tojást és salátát eszem. De ha mindennap csak salátát kellene ennem, akkor lelőném magamat. Ki törődik azzal, hogy nem férsz bele a szűk farmeredbe, ha nem tudod élvezni az életet, és nincs semmi jó, amit megehetsz? Voltak időszakok, amikor azt mondtam, hogy nem tudom ezt csinálni, nem kell nekem ez. Most nem fosztom meg magamat. Az étel legyen élvezetes.”

Ez mit is takar: “Csokoládé! Különösen szeretem az M&M’s-t. Manapság, ha akarom, akkor megeszem. Amikor nyáron hőség van, kell a fagylalt. Egy trükk, amit megtanultam, ha lenne egy fagylaltozóm, és  négy harapás után elég lenne, csak eldobnám. Nekem nem kell az egész dolgot megennem, hogy elégedettnek érezzem magamat.”

Ki nem szereti Kristint Charlotte szerepében a Szex és New York-ban? Kristin bámulatos, 45 éves, komolyan bámulatos, annyira fitt, és egészséges. És nagyszerű látni, hogy kap egy egyedülálló címlapot, és látni, hogy keményen dolgozik, hogy egészséges és kiegyensúlyozott életmódját fenntartsa, ami mindaz, amint mind kívánunk!

Forrás: sassisamblog.com

Jóval több jelentése van a Vogue májusi címlap választásának, hiszen ez egybeesik egy másik nagy bemutatóval, a Szex és New York 2-vel. Hisz, a közelgő folytatás többet hozhat, mint az a fél milliárd dollár, amit az első film hozott, egyszerű felismerni, hogy ezt a két eseményt miért is hozták egybe.

“Azt nehéz pontosan meghatározni, mikor is fonódott egybe Carrie Bradshaw neve Sarah Jessica Parker-ével, de az átmenetetet pontosan meghatározzák,” írja a Vogue, Vicki Woods főszerkesztő ajánlásával, aki a különböző interjúkat készítette SJP-vel az elmúlt évek alatt, amikor is kialakult ez az azonosság. A cikk elején Vicki amellett érvvel, hogy Sarah “formálta meg a huszadik század hősnőjét,” és könnyű észrevenni, hogy Carrie Bradshaw időről időre megújjította a sikeres nő képét az elmúl két évtized folyamán.

Most a “SATC 2″ bemutatásakor, mind a filmben levő karakterek és a közönség, akik szeretik őket, egy kicsit öregebbek és sokkal bölcsebbek, és érdekes lesz látni, ahogy — ráadásul miután a film már rég elkészült — a Szex és New York filmek másképp határozhatnak meg egy öregebb nemzedéket. Az első filmben Kim Catrall által megformált Samanthája lépet a nagy 5.X-be, Carrie, Miranda és Charlotte követik a 2.-ban. Az utóbbi három hölgy már a 40-es éveiket tapossa és SJP ígéri lesz pár vicces beszélgetés a klimaxról a közelgő filmben.

De Chris Noth (Mr. Big) azt mondta, hogy még mindig megnézne egy Szex és New York 3 -at, és a filmek folytatódhatnának a jövőbe. “Most házasok vagyunk. Ha mi csinálnánk egy következőt, ahol mi nagyszülők lennénk, még mindig jól érezhetnénk magunkat,” mondta.

A kérdés az, hogy a közönség továbbra is visszatérne, hogy megnézze a második részt. Michael Patrick King a rendező úgy gondolja, hogy még ebben a gazdasági válságban is az emberek hajlandóak kimozdulni és pénzt költeni. “Amerika lerántotta a világ legtöbb részét a gazdasági szakadékba, ezért úgy érzem mindenkinek szüksége van egy nagy, extravagáns, szaftos, drága vakációra.”

Előnyben vagyunk, hisz láthatjuk a SATC 2 előzetesét, ami elmagyarázza, hogy Carrie és a cég miét megy a Közel-Keletre, de úgy tűnik, hogy a cikk megírásának pillanatában Vicki-nek ez nem adatott meg. Ezért van az, hogy kevés spoiler van ebben a cikkben a filmből, de helyette volt sok beszéd a ruhákról.

“Pat Field stylist azt akarta, hogy mindegyik karakterek legyen érdekes, szexi az egész történetben, amit Pat a ruhákkal szeret mondani, de voltak vallásos, környezeti és kulturális sztenderdek, amit tiszteletbe kellett tartanunk,” mesélte SJP. “Figyelned kellett a ruházkodásra és a nőkre és a nőiesség teljesen eltérő jelentésére. Ezáltal elkezded látni, hogyan látatthatsz sokat úgy, hogy el vagy fátyolozva. És milyen izgalmas és csodálatos is ez, hogy elfátyolozva is lehetsz hihetetlenül szexis.”

Még Sarah elmondta, hogy a film az egyetlen, aminek a forgatását imádta, és mi biztosak vagyunk abba, hogy olyan gyorsan jelentkezne a harmadikra, mint Chris Noth. “Az, amitől a legboldogabb vagyok, hogy elmondhatom,” mesélte a Vogue-nak, “hogy mi négyen nők, a hiedelmek ellenére, amiben sok ember reménykedik, hogy mi soha nem voltunk jobban. Ez a film és talán azért mert mi tényleg együtt éltünk, ez volt a legjobb! Egész nap együtt voltunk, éjszaka is, az éttermekben is és a hotelünkben is. Csodálatos volt.”

Forrás: MTV.com (A teljes cikket elolvashatod a Vogue oldalán.)

Sarah Jessica Parker: Vogue Cover Shoot May 2010 for “Sex and the City 2

Kétség sem fér hozzá, akár kedveljük, akár nem, Sarah Jessica Parker egyike a legkarakteresebb, az egyéniségüket megőrző hírességeknek. A hollywoodi sztárok többségével ellentétben ő ugyanis nem hódol be a külső tökéletességgel szembeni elvárásoknak, nem járt például plasztikai sebésznél az orra miatt, és az arcát sem töltette fel botoxszal. A Szex és New York szériában alakított karakterével ellentétben férjnél van, és a hétéves James és az ikerlányok, Marion Loretta Elwell és Tabitha Hodge boldog édesanyja.

– Milyen volt az első forgatási nap? Megérintett érzelmileg az újrakezdés?
– Valójában már 2006 áprilisában felmerült bennem a mozifilm gondolata, de túl sok akadály gördült elé, így nem sokat gondolkodtam azon, hogy újra együtt forgassunk a lányokkal. Az első napon csak én és Chris Noth (Mr. Big) forgattunk. Elképesztő és őrületes volt. Az első nap a csajokkal olyan volt, mint egy álom. Soha nem gondoltam, hogy egyszer eljön ez a nap, csodás volt. Amikor mi négyen először voltunk együtt, egyszerűen őrületes volt.

– Mit szerettél a forgatókönyvben?
– Mindent! Négy év eltelt, mindenki idősebb lett, és más elvárásokkal érkezett. Nem csak a régi szép időkről és egy hóbortról szólt. Valami különleges történt, ami igazán megváltoztatta Carrie-t. Egyszerűen felnőtt.

– A Szex és New Yorkban Mr. Biget keresed, de a saját életedben mindened megvan: család, karrier, parfüm, ruhakollekció. Mi jöhet még?
– Valóban, és nagyon jó. Nagyon élvezem, hogy színész vagyok, és mozifilmekben játszom. Ez több mint elég. Nem szükséges uralni a világot.

– Nagy sztár vagy, New Yorkban élsz, és anya vagy. Hogyan boldogulsz a hírnévvel?
– Valószínűleg ugyanúgy, mint ahogy a dolgozó nők kezelik a nehézségeket az életükben. Nem tudom, hogyan lehetne változtatni azon, hogy a népszerűség, a paparazzók és egyéb hasonló dolgok betolakodjanak az életünkbe. A legfontosabb, hogy a fiam élete mindig olyan legyen, amit mi jónak gondolunk, hogy jól érezze magát New Yorkban, és felnőjön. Megteszünk mindent, amit lehet, mert nem akarunk máshol élni. Nem akarunk testőrök gyűrűjében élni. Ez New York. Elmész otthonról, és olyan, amilyen, mi szeretjük. Szóval nem akarunk másképp élni.

– Hogyan befolyásolta a Szex és New York a stílusodat?
– Mind a négyen csodás holmikkal találkoztunk, ez bárkit befolyásolt volna. Őszintén szólva: minél több kreációhoz hozzájutsz – akár egy új tervezőtől, akár egy régi nevestől –, egyre nagyobbat álmodsz, és az újdonság továbbra is benne van. Egyik ruha sem az enyém, kivéve a frizuráim (nevet) – de ettől még nagyszerű.

– Carrie Bradshaw köztudottan divatőrült. Nem aggódtál amiatt, hogy az emberek azt gondolják: felszínes?
– Nem különösebben, de azt gondoltam, hogy talán az emberek összekevernek vele, és azt hiszik, hogy a divat a legfontosabb dolog az életemben. Carrie-nek nagyszerű kapcsolata van a ruhákkal, de nem ez a személyiségének a lényege.

– Milyen divattrükköket tanultál Patricia Fieldstől? (Ő a Szex és New York divattervezője.)
– Azt, hogy nincsenek szabályok. Minden szabályt sutba lehet dobni. Bevállalós vagyok, legfeljebb az emberek nevetnek néhány dolgon. Mindent kipróbálok, amit Pat mond – még ha őrültségnek tűnik is. Aki mer, az nyer. Az, hogy divatikon vagyok, Pat miatt van.

– Hány pár cipőd van?
– Hát, igazából nem vagyok cipőmániás. Nem mondom, hogy nem szeretem, de a vásárlás ebben a formában nincs jelen az életemben. Szeretek vásárolni, de nem szakítok rá időt túl gyakran. Nem adja azt az euforikus érzést. Ugyan divatmagazinokat lapozgatok, de az csak ábrándozás.

– Hogy érzed, követendő példák vagytok világszerte a szingli nők számára?
– Nos, azt hiszem, hogy a nők közötti kapcsolat az, amit a szingli nőknek látniuk kell, hiszen ezek sokatmondó kapcsolatok. De hogy követendő példák és ikonok lennénk… egyszerűen szerencsénk volt.

– Mik a legjellemzőbb témák, amelyekben tanácsot kérnek tőled?
– Párkapcsolati és szexuális tanácsok, de egyikben sem vagyok szakértő. Nők ÉS férfiak kérnek tőlem tanácsot. (Nevet)

– Hogyan lehet fenntartani a boldog házasságot?
– Azt hiszem, ez sok mindenen múlik. Napi szinten… akárcsak bármely kapcsolatban. Úgy gondolom, hogy a barátságok ugyanúgy kompromisszumokat igényelnek, csak nincs róla papírod, hogy mindent meg kell tenned. Nem tudom. Azt hiszem, egy gyerek teljesen más értelmet ad ezeknek a kompromisszumoknak. Ha azt gondolod, hogy kompromisszumot kötsz a pároddal, a férjeddel vagy a feleségeddel, amikor gyereked lesz, akkor érted meg igazán a kompromisszum valódi jelentését. Azt hiszem, ez kiváltság.

– Egyetértesz azzal, hogy csak szerelemből szabad férjhez menni?
– Nem tudom. Nagyon sok házasság különös és csodás okból jön létre, és az én okom biztosan más, mint másoké.

Forrás: Nők Lapja Cafe

A Mit gondolsz ki vagy? c. családfa kutató sorozat visszatért a BBC1 csatornán új sztárokat felsorakoztatva, hogy kiderítse a családjuk történetét. Ezek a történetek évszázadokra, egészen a II. Világháború hőseinek tragédiájáig nyúlik vissza…

A Szex és New York sztárja Kim Cattrall eddig úgy érezte ő egy ‘valaki gyökerek nélkül’. Szülei 1956-ban emigráltak Liverpoolból Kanadába, amikor ő 3 hónapos volt, és a család a 80-as években teljesen széthullott.

A korai éveiben lenyűgözték édesanyja meséi anyai nagyapjáról, Georg Baugh-ról, aki 1938-ban tűnt el a Toxteth-i otthonukból, hátrahagyva három lányát, köztük Kim édesanyját, Shane-t, aki 9 éves volt akkor.

“A legtöbb családnak van titka, egy megoldatlan rejtély, egy fekete bárány vagy egy lázadó. Számok mennyiségekkel, melyekről úgy érzed vagy mindent tudni akarsz vagy másokat hibáztatsz,” meséli.

Az a család, akit George elhagyott, nyomorúságos szegénységbe süllyedt Liverpool külvárosában Toxteth-ben. Kim édesanyja emlékszik arra, hogy lekváros üvegekből ittak és a régi szabadidőruhákból készítettek zoknit. Ez megváltoztatta Shane életét.

“Az anyám és nagynénijeim soha nem hagyták, hogy az apjuk hiánya miatti veszteség elszomorítsa őket, és az, amit elszalasztottak, miközben felnőttek,” mondja.

De ez egy olyan esemény, ami meghatározta az anyámat.
Úgyhogy Kim nekilátott, hogy megtudjon erről mindent. De a keresés – a megszületésen, házasságon és népszámlálási feljegyzéseken át, távolt egy új élet felépítéséig külföldön, amiért a családját hibáztatta – felfedte a titkot, hogy a nagyapja csak 40 mérföldre tőlük Manchesterben élt, újraházasodott és három gyereke született.

De a nagyszülei soha nem váltak el, tehát George egy bigámista.

“Az ember hogyan készül fel egy rettenetes igazságra?” – mondja. “Ez elképzelhetetlen, amikor először hallod ezt, azután megkérdőjelezed, hogy hogyan gondolkodhattál volna másképp. Ő 28 éves volt amikor távozott, tehát miért ne házasodott volna meg megint?”

“De megdöbbentett az, hogy a nagyapám milyen arcátlan volt a bigámiájával. Egy második családot alapított Liverpooltól északra, miközben a nagyanyám és a három kicsi lánya éheztek.
Mindig nem tudom feldolgozni azt, ahogyan a nagyapám iránt érzek. Rettenetesen szomorú vagyok, és nem tudom megbocsátani neki azt, amit tett.”

Forrás: Daily Mail

B:  Először is gratulálok, nagyszerű volt a film!

Cattrall:  Köszönöm. Nagyon örülök, hogy ezt mondja, mert a sorozat után nem volt könnyű dolgunk, nagyon magasan volt a léc. Úgyhogy megkönnyebbüléssel fogadom a gratulációkat.

B: A Szex és New York sorozat és a mozifilm forgatókönyvírója, Michael Patrick King állítása szerint az egyik legnehezebben megírható történet Samantháé volt, ez okozta neki a legtöbb fejtörést. Számított arra, ahogyan alakultak a dolgok Samanthával, vagy meglepetést okozott a végkifejlet?

Cattrall: Nagyon meglepett, mikor hat év után Samantha végül egy kapcsolatban fejezte be a sorozatot. Én azt vártam volna, hogy a többieknek legyen párjuk, és ő szingli marad. A mozifilm végül úgy végződik, hogy hármuknak lesz pasija, Samantha pedig újra szingli, megmenekül a monogámia csapdájából, és szerintem ez így hiteles.

B: Meséljen arról a jelenetről, amikor szusit visel!

Cattrall: No igen. Az volt a filmbeli ruháim közül az egyetlen, amelyet nem Pat Field állított össze. Iszonyatosan kényelmetlen volt. A hátam majdnem görcsbe állt. Egy másik – két-három órás – jelenet forgatása után került sor erre a jelenetre, és a szusi eléggé csípett egy idő után. Majdnem éhen haltam, de nem kelhettem fel, hiszen akkor tönkretettem volna a szusiműalkotást. Egy idő után aztán elegem lett, és azt mondtam magamban, teszek rá, és behabzsoltam az egyik makit. És ahogy ott ettem a szusit, Michael így szólt:”Ezt a részt megtartjuk!” Ezt imádom benne, ettől jó vele dolgozni. A jelenetek nagy részében nincs túl sok dialógus, a helyzetkomikumot és a fizikai poénokat részesíti előnyben, így az improvizációnak is teret enged.

B: A forgatás megkezdése előtt szükség volt valamilyen fizikai felkészülésre, edzésre?

Cattrall: Forgatás előtt Dublinban ültem, Guinnesst kortyoltam és süteményt ettem. Ott vettük fel a Fiam, Jacket a BBC-nek. Keményen diétáztam, és annyit edzettem, amennyit csak bírtam. Az egész forgatás alatt így tettem, de volt egy kis szerencsém is, mert a forgatókönyv szerint Samantha a film folyamán felszed néhány kilót. Ezért különösen hálás voltam Michaelnek.

B: Úgy tudjuk, hogy négy évvel ezelőtt nem akarta elvállalni a mozifilm forgatását, elmondaná, valójában hogy történt mindez?

Cattrall: Ha visszatekintek a négy évvel ezelőtti életemre, most, hogy már van egy kis rálátásom, elég furcsa időszakon mentem akkoriban keresztül. Először is: véget ért a Szex és New York sorozat, így hirtelen vége lett annak a munkának, amelyet hét éve csináltam. Életem addigi legmeghatározóbb, a szívemhez legközelebb álló feladata volt az a hét év forgatás. Éppen a negyvenes éveim végén jártam, és nem tudtam, hogyan tovább. Ezenközben egy meglehetősen zűrös váláson mentem keresztül, amelyből a média egy percig sem akart kimaradni. Előtte volt már egy válásom, amely nagyon fájdalmas volt, de diszkrét. De a New York Post címoldalán olvasni a válásod részleteiről és az ezzel kapcsolatos találgatásokról, az különösen megviselt. Úgy éreztem, szükségem van egy kis elvonulásra. A családommal akartam lenni, visszatérni ehhez a biztos bázishoz – rájuk úgy számíthatok az életben, akárcsak a sorozatban a lányokra.

Michael úgy másfél éve átküldte nekem a forgatókönyvet – négy évvel ezelőtt még forgatókönyv sem volt, csak szó volt róla, hogy majd lesz, meg hogy szerződés is lesz, de mindez inkább csak egy ötlet volt még akkoriban. És persze készenlétben kellett volna állni, arra az eshetőségre, ha hirtelen beindul az egész. Erre én akkor nem lettem voltam még készen, sem lelkileg, sem fizikailag. Visszamentem Kanadába, alapítottam egy produkciós irodát, elkezdtem könyvet írni, sok időt töltöttem otthon. Aztán éltem egy kicsit Londonban is, ahol rengeteg támogatást kaptam különböző családtagoktól. Nagy szükségem volt arra, hogy elvonuljak kicsit a show-biznisz világától. Mikor megkaptam a kész forgatókönyvet, remegtem az izgalomtól és a boldogságtól. Miközben elolvastam a könyv első öt oldalát, sírtam és nevettem egyszerre. Végre eljött az idő négy évvel a befejezés után, hogy lezárjuk a sorozatot, amire korábban nem voltam képes. Most viszont már elég erős voltam hozzá. Időközben az egész világot bejárta a sorozat, és a nézőink folytatásra vártak. Én pedig örömmel álltam az új kihívás elé.

Forrás: NL Cafe

A falevelek lassan mind lehulltak és a pulykák már félig a sütőben vannak. Igen, a naptár szerint itt az ideje a leltárnak és a köszönetnyilvánításoknak. pontosan ezt tesszük mi is, beszélünk a színészekkel és a filmkészítőkkel, akik 2008-ban említésre méltó filmeken dolgoztak.

Hogy tud egy olyan film az év eseménye lenni, amelyiknek eredeti TV-s bemutatása óta 10 év telt el, és az utolsó epizód is 4 éve ment le?  Számos hamis indulásról szóló hír és egy félbehagyott forgatókönyv után az HBO sorozatából származó mozifilm, a “Sex and the City” diadalmasan tért vissza a népszerű kultúra előterébe, egy olyan filmnek hála, ami bomba siker volt a bemutatás óta: legjobb romantikus vígjáték indítás és legsikeresebb női főszereplős film kezdet, csak hogy eldaráljunk párat a lenyűgöző statisztikából.

MTV News Sarah Jessica Parker-rel visszatekintett egy exkluzív beszélgetésre az elmúlt évről, és kémkedett egy kicsit a SATC folytatásáról.

MTV: A Szex és New York izgalmas kiadása sokkal inkább egy szuperhősös filmre emlékeztetett, mint egy romantikus vígjátékra.

Parker: Egyetlen dolog, amit bánok, hogy nem néztem meg a közönséggel Manhattan-ben. Túl kényelmetlen lett volna, ha rajta kapnak. Attól féltem, hogy kéjsóvárnak tartanak majd. Bánom, hogy nem láttam azokat a nőket – és azt a néhány férfit – szépen kiöltözve. De izgalmas lehetett, ahogy hallottam.

MTV: Szerinted a többi szereplő nem kapta meg a neki kijáró figyelmet?

Parker: Mindig úgy éreztük, hogy az összes nőről szól a történet. Nem tudod elképzelni, hogy amikor a fizetésről volt szó, senki sem ezt gondolta. De ezek a színésznők ezt érdemlik. Ez azt is jelenti, hogy majdnem harcolnunk kellett egy kétórás filmért. Ez kihívás volt. Én többet szerettem volna látni Jennifer Hudson-ból. Ő egy igazi ajándék volt nekünk. A kora, a kinézete, az energiája nagyszerű. A tőlünk telhető legjobbat hoztuk ki magunkból.

MTV: Ma hogy állunk a folytatással?

Parker: Beszélünk róla. Elég komoly párbeszédek hangzanak el az ötletekről. A legnagyobb akadály az ötlet maga. A stúdió nagyon lelkes, amit imádunk, és megnyugtat. Ott tartunk, hogy Michael Patrick King (író/rendező) tele van ötletekkel; tehát “Vannak ötleteink, de hogy rakjuk egybe az egészet úgy, hogy jó legyen?”. Ez a kihívás. Ezt örökké tudnám csinálni, de ez jó a közönségnek? Ez az a történet, amit így akarunk elmondani? Ezek a kérdések Ezeket kérdezem magamtól, vagy képtelen vagyok rá. Itt tartunk.

MTV: Úgy hangzik hasonló ötleteid vannak, mint Michael-nek a következő filmről?

Parker: Mindig egyet értünk Michael-lel. A gyakorlatban a kérdések az emberek időbeosztásától kerülnek elő. És a jó kérdés: Jó ez így? Nem kérdezheted meg csak úgy a nőket, akik szembe jönnek az utcán. [nevet] Ez megrémít, mert ez a stúdió sok pénzébe kerül. Mindenkinek megfelelőt szeretnénk tenni.

MTV: Jövő nyáron már forgatnátok?

Parker: Azt hiszem ez tartható időpont. Ha ekkor forgatnánk, akkor kész lenne 2010-re. De ez azt jelenti, hogy a következő pár hónapban az egészet ki kell találnunk.

MTV: Az anyaság szintén nagyon fontos az életedben. Belegondoltál, hogy a folytatásban Carrie is anya lehetne?

Parker: Nem tűnik úgy, hogy ezt az utat választaná. Nem tudom. Michael és én sosem beszéltünk erről. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem lesz a sztori része. Még nem találtuk ki. Kicsit manipulatívnak tartanám ha abba az irányba haladnánk, mert szerintem másik irányt választott.

MTV: A férjeddel megbeszéltétek már, mikor engeditek a fiatoknak, hogy megnézze a Sex and the City-t?

Parker: Bevallom, ez még nem történt meg. Szerintem sosem kéne megnéznie. Az vicces, amikor filmcímet mondja nekem. Mindig amikor dolgozni megyek, ezt mondja: “A Sex and the City-t csinálod? Plyan, mintha egy utcagyerektől hallanám. El sem tudom képzelni, hogy megnézi, de egy nap borzasztó lesz. talán a feleségének megmutathatja egy randin.

MTV: Sok pletyka arról szólt, hogy talán Miley Cyrus játszhatná a fiatal Carrie-t, ha Candace Bushnell megírja a könyvét.

Parker: Valóban?! Erre nem gondoltam. Candace sokat gondolhatott Carrie fiatal korára. Én nem, mert beszélgettünk arról, hogy nem gondolunk a New York City előtti évekre. De kíváncsi lennék, ki lehet a megfelelő, hogy a TV-ben szerepeljen.

MTV: Figyelembe véve a sztori menetét, probléma volt számodra, hogy tinik is nézték a sorozatot?

Parker: Sokat aggódok emiatt. Valóban fiatal nők mesélik nekem, hogy nézték a sorozatot, és mindig elakad ettől a lélegzetem. Az idők megváltoztak. Sok “Pletykás lány” elég kifinomult, és ez az ők örömére is szolgál. A fiatal nők sokkal másabbak, mint amilyen én voltam. Élveztem, hogy védve vagyok. Nem tudom elhinni, hogy néhány történet nem alázza meg őket, vagy ne lenne kínos nekik.

MTV: Amikor rádkerestem, több mint 130,000 bejegyzést dobott ki a Google a szépségpöttyödről és  hogy tűnt el a nyáron.

Parker: Ha tudtam volna, hogy híres lesz, sosem távolíttattam volna el. Az egészségem kétségbeejtő. Sosem gondoltam volna senkiről, hogy érzelmileg kötődne ahhoz a pöttyhöz. Én biztos, hogy nem. Sok időt töltöttem el, mire rászántam magamat, hogy eltávolítassam, mint ahogy bárki más is ezt tette volna.

MTV: Az életed tehát nem változott meg a pötty után?

Parker: Nem, el is felejtettem. Egy nő mondta nekem: Ez a te aláírásod! Erre azt válaszoltam: Ez az aláírásom? Annyi évnyi munka után, csak a pöttyömről lehet megismerni?!

Forrás: MTV

Csak úgy, mint a hipermagabiztos Samantha Jones a Szex és New Yorkban, a színésznő, Kim Cattrall is mindig talál magának pasit. De egyetlen egyszer csábító ereje cserben hagyta – mikor a liverpooli darabíró Willy Russell visszautasította.

A Mossley Hill-i születésű Kim, akinek szülei mindketten a városból származnak, elárulta: “Nagyon szerettem volna egy darabban játszani Liverpoolban. Megkerestem Willy Russellt pár évvel ezelőtt, mert az Educating Rita egy új változatát szerettem volna megcsinálni. Az ötlet az volt, hogy a főszereplő egy, negyvenes éveiben járó, dolgozó nő legyen, egy nő saját magáról alkotott képe, és a különféle lehetőségei. Most, hogy a gyerekei felnőttek, esélye van arra, hogy megváltoztassa az életét. Úgy gondoltam, érdekes fordulat lenne, ha ezt úgy valósítaná meg, hogy továbbképzi magát. De Willy azt mondta, ez a szerep egy húszas éveiben járó színésznőnek lett megírva, és én ezt tiszteletben tartottam.

Szerettem volna visszajönni Liverpoolba dolgozni, 2008-ban. Nagyon jó élmény lett volna. De tervezek egy látogatást, mert nagyon izgalmas és fontos év ez.”

Mióta a Szex és New York főszereplői újra reflektorfénybe kerültek a mozifilm miatt, folytonos premierek, fotózások és csillogó események forgataga a Golden Globe-díjas színésznő élete.

Zsúfolt beosztása ellenére az 52 éves színésznő korán felkelt, hogy interjút adjon nekünk, még mielőtt egy újabb programokkal teli munkanapját megkezdi New Yorkban.

Ma egy rendezővel találkozik, akivel egy kanadai rajzfilm, a Producing Parker egyik figurájának, Dee-nek szinkronizálásáról tárgyal majd.

De nem csak a színészkedés, miatt tervezi Kim, hogy Liverpoolba utazik.

“Sok családtagom még mindig Liverpoolban, és Wirral-ban él. Tavaly a nénikéimet látogattam meg Liverpoolban. Hilary nénit, aki már a hatvanas éveiben jár, és Aigburth-ben lakik, és Dolly nénit, aki Wirral-ban él, ahol unokatestvéreim is vannak.”

Kim családja Liverpoolból Kanadába költözött, mikor ő még csak 3 hónapos volt.

“Nagyon sokszor gondolkodtam már rajta, vajon milyen lett volna az életem, ha itt maradok. Valamilyen szinten biztosan boldogabb lettem volna, ha az egész családom körülvesz. Kanadában csak mi voltunk. A mi családunkban nagyon szorosak a kötelékek, de fantasztikus lett volna délutánonként a nagyimmal és nagynénéimmel lenni. Szerettem volna az ő közelségükben élni, úgy nőttünk fel, hogy szinte alig ismertük egymást.”

Ez 11 éves koráig tartott, mikor visszatért Liverpoolba, hogy nagynénijénél, Mai Bradbury-nél lakjon Wavertree-ben, és elkezdhesse végre megvalósítani az álmát és színésznővé váljon.

1968 szeptemberében Kim apukája, Dennis beíratta lányát a Szt. Edmund kollégiumba a Princes Park-on. Több, mint egy év elmúltával Kim kelletlenül visszatért Kanadába.

“Ez volt az első színházi élményem. Nagyon sok barátom volt Liverpoolban, akikkel sok időt töltöttünk együtt és nagyon sokat nevettünk. Nagy, izgalmas város volt. Mikor apukám értem jött, hogy visszavigyen Kanadába, emlékszem, minden este azért imádkoztam, hogy visszamehessek Liverpoolba. Elmesélte, hogy a testvéreimnek mennyire hiányzom, és tudtam, hogy ez a helyes döntés, de mégis annyi mindent adtam fel. Imádtam a Szt. Edmund’s-ban lakni, és nem akartam itt hagyni a barátaimat és a családomat sem.”

Hírneve ellenére, Kim tartja a kapcsolatot Merseyside-i rokonaival is.

“Mióta a filmet múlt héten bemutattuk, nem tudtam beszélni velük, mert eléggé nagy volt a kavar. De Anyukám mesélte, hogy látták a filmet, és mindenkinek tetszett. Nem is akarták elhinni, hogy ennyire népszerű.”

“Egy jótékonysági rendezvényre jövök a hónapban Angliába, remélem, eljutok északra is. Annyi minden megváltozott Liverpoolban, az egész belváros gyönyörűen néz ki. Legutóbb, mikor itt voltam, emlékszem, felhívtam Paul O’Grady-t, aki egy nagyon kedves barátom, és megkérdeztem, hová vigyem a nénikémet vacsorázni. Szeretek a Lewis’s és az Adelphi környékén autózni, mert ezek olyan helyek, amikre még anyukám is emlékszik, és szeretek a Marks & Spencerbe is benézni a nénikémhez, aki ott dolgozik.”

“Nagyon közel állok a szüleimhez. Apukám, Dennis nagy atlétika bajnok volt, itt Liverpoolban. Most, idősebb korában is csodás a memóriája. Emlékszik még azokra a helyekre Liverpoolban, ahová kiskorunkban vitt minket a testvéreimmel, mint a Sefton Park, Claremont Road, Wavertree, ahol ő is élt, szóval Liverpool egészen különböző részeiben is eligazodom.”

Kim, aki állítása szerint szinte már rokonságot érez az itteni akcentust beszélőkkel, ő maga is belekezd akcentussal beszélni, hogy jobban érzékeltesse, miről is van szó. Nevetve meséli: “Apukámnak jóval erősebb akcentusa van, mint anyukámnak. Imádom az akcentust, egyszerűen fantasztikus. Apa nagyon büszke liverpooli származására, nagy Liverpool drukker. Már mindenféle cuccot összevásároltam neki, úgyhogy Liverpool sálban, Liverpool párnán ülve nézi a meccseket, Liverpoolos bögréből iszogatva.”

Kim anyukája, Shane, aki Vancouver közelében él, szintén sok mindent tanított Kimnek a városról. “Megfigyeltem, hogy a liverpooli nők hihetetlenül erősek. Anyukám apa nélkül nőtt fel, a nagymamája nevelte fel.”

“Annak ellenére, hogy a családom Kanadába költözött kiskoromban, párszor azért visszajöttünk volna Liverpoolba, mert anyukámnak annyira hiányzott. Csodálatos élményei fűződnek a városhoz.”

Kim tovább mesél: “Anyu imádta a filmet, csodásnak találta. Csak egy 10 órai vetítésre tudott elmenni, ami neki már eléggé későn van, mivel 79 éves, de így is kiöltözött, és a sógornőjével, Morgan-nel és más barátaival együtt nézte meg. Mesélte, hogy mikor hazaért, pont egy késő esti kanadai műsor ment, amiben szintén én voltam, úgyhogy fent maradt, hogy azt is megnézze, és csak nagyon későn feküdt le aludni.”

Kim a liverpooli FACT mozi pártfogója, ami partit rendezett a film premierjének tiszteletére, amin több száz, kiöltözött vendég vett részt.

És, hogy mit is gondol Kim arról, hogy a város hogyan reagált a filmre?

“A nők csinosan felöltöznek egy kemény munkával eltöltött hét után, hogy egy kis időt a barátnőikkel töltsenek, csak úgy, mint mi a filmben. Fantasztikus arra gondolni, hogy a liverpooli csajok is ezt csinálják. Pár éve kértek fel, hogy legyek a FACT pártfogója. Nagyon boldog voltam, mert elképesztő egy szervezet.”

Majd tovább folytatja: “Óriási nagy dolog, hogy a város Európa Kulturális Fővárosa idén. Liverpool egy csodás város, és a valaha volt legnagyobb kikötő is Európában. Büszke vagyok, hogy innen származom. Amikor hazajövök, igazi kötődést érzek, különösen az itteni emberekhez, imádom a humorukat.”

És mivel a tengerentúli telefonbeszélgetésünk végén vidám “ta-ra, ta-ra”-val köszön el tőlem, egyértelmű, hogy ő sem vesztette el liverpooli humorát.

Forrás:Liverpool Echo

Emlékszel még, milyen volt, a meghallgatásod a Szex és New York-ba?
Kim: Nem igazán voltam meghallgatáson. [A show ötletgazdája] Darren Star keresett meg, és kért fel a szerepre. Emlékszem, egy könyvesboltban nézelődtem, mikor megláttam a Szex és New York könyvet, és arra gondoltam: “Ez nagyon furcsa. Elolvasom.” Kb. a felénél jártam, pontosan emlékszem, mikor szó szerint a szoba túlsó felébe dobtam a könyvet, mert éppen akkor szingli voltam, és arra gondoltam: “Ez annyira lehangoló. Ha a pasik ilyenek, akkor bekaphatják, ha a nők pedig ennyire szánalmasak, akkor…” Szomorú, tudod? Úgy tűnik, hogy ott vannak egymásnak, közben pedig egyáltalán nem számíthatnak egymásra. Elismerem, hogy Candace Bushnell nagyon tehetséges író, de azok az emberek, akikről ír, engem egyáltalán nem érdekelnek, és sosem szerepelnék ebben a közegben.

Milyen közegben?
Kim: Tudod, az a felkapott, menő New York. Mindig a legújabb ital, a legújabb étterem, a legutóbbi parti, a legdivatosabb tervezők. Szóval el is felejtkeztem róla, mikor hívtak, hogy Sarah [Jessica Parker] elvállalta az egyik szerepet, amit felettébb érdekesnek tartottam.

Ismerted Sarah-t?
Kim: Párszor összefutottunk különböző rendezvényeken. Láttam a Los Angelesről szóló filmben, Steve Martinnal – szerintem lenyűgözően játszott. Szóval felhívtak, hogy “Szeretnénk, ha mégegyszer átnéznéd Samantha szerepét” , mert akkor már kiválasztották Sarah-t [Carrie szerepére]. Sarah jó 10 évvel fiatalabb nálam – és arra gondoltam, “Na jól van. Oké.” Újra elolvastam, és még mindig úgy voltam vele, hogy “Eee…Nem tetszik, még akkor sem, ha ő is benne van. Ez tényleg nem nekem valő.” Úgyhogy Darren felvett valaki mást a szerepre.

Tényleg?
Kim: Igen. Aztán Dennis Erdman – Darren párja, nekem pedig régi barátom – felhívott egy vasárnap. Öt vagy hat héttel azelőtt, hogy elkezdtek forgatni, és azt mondta: “Csak azt szertném tudni, mi történt. Miért mondtál nemet?” Azt feleltem: “Nem is tudom Dennis,” 41 éves voltam “csak úgy érzem, már elmúlt az az idő, hogy ilyen szerepet játsszak, azt sem tudom, meg tudnám-e egyáltalán csinálni.” Erre azt mondta: “Hát ezt nagyon rosszul gondolod.”

Kapásból az egész sorozatot el kellett vállalnod?
Kim: Hát persze. A szerződés, amit alá kellett írnom, 6 éves elkötelezettséget jelentett – gyakorlatilag 6 évet az életemből.

És ekkor még csak az első részt forgattátok le?
Kim: Csak az első részt. Ijesztő, főleg, ha 41 éves vagy, ami azt jelenti, hogy – ha a sorozat befut – a végére 47 leszel és arra gondolsz: “Nem tudom, tényleg ezt akarom-e csinálni.” Korábban már dolgoztam egy másik sorozatban is, de egyszerűen nem tudtam elviselni. Pokoli volt. Nem volt magánéletem, kétségbeesve tépődtem azon, “Vajon férjhez megyek valaha? Lesznek gyerekeim?” Mikor ez szóba került, folyton azt hajtogatták nekem, “Ez nem TV. Ez HBO.” Én meg úgy voltam vele: “Akkor is egy egy órás tv-műsor.” Mire azt mondták: “Igazából nem egy órás, csak félórás részek lesznek.” Úgyhogy másnap reggel, miután egész éjjel nem tudtam aludni, felhívtam Darrent, hogy “Nézd, szeretnék együtt ebédelni veled.” Az összes aggodalmam, kételyem elmondtam Darrennek, többek között, hogy Samantha csak egy 2-dimenziós karakter lesz, amit a forgatókönyv alapján gondoltam. De Darren azonnal rávágta, hogy “Nem, nem, nem, nem, nem!” Egyszerűen elbűvölt.

Mikor érezted azt először, hogy valami különlegeset alkottatok, amiből nagy siker lehet?
Kim: Az első évad közepén, amikor azt a részt forgattuk, mikor mind a négyen, fekete ruhában a kertvárosba mentünk. (Első évad, 10. rész, “A bébi buli” – Alma) Láttad azt a részt?

Persze.
Kim: Sokan nem látták. Később jöttem rá – nem tudom, hogy igaz-e -, hogy ez inspirálhatta a Született Feleségeket, mert mi voltunk azok a városi csajok, akik kiutaztak a kertvárosba, ahol szinte mindenki pasztellszíneket viselt, mi meg odamentünk fekete, bőrkabátban. Aztán a második évad elején az íróink már tudták, hogy sikerünk lesz.

Ez az a rész volt, amikor bababulira mentetek?
Kim: Igen, igen, az az. Szerintem a második évad elejétől Darren és [a producer] Michael Patrick King elkezdték a történeteket konkrétan nekünk, mint színésznőknek írni. A harmadik évad felé kezdték el az emberek úgy igazán nézni a sorozatot, a visszajelzések kezdetben nem voltak jók, inkább vegyesnek mondanám. A nézők szerették a műsort, de nem hitték el, hogy vannak nők, akik így beszélgetnek és, hogy a férfiak csak valami focilabdaként vannak jelen az életükben, akikkel játszanak, akikbe belerúgnak.

El tudod képzelni magadat, másik szerepben, mint Samantha?
Kim: Charlotte-ként egyáltalán nem. Úgy gondoltam, Carrie-nek érdekesnek lehet lenni 40 évesen, de hát Carrie nem 40 éves volt. Én nem elemeztem annyira a dolgokat, mint ő, a harmincas éveimben. Próbáltam megérteni, hogyan is mennek a dolgok körülöttem, annyira szerettem volna dolgozni, csak dolgozni. Aztán a negyvenes éveimben sokkal többet tűnődtem, azon aggódtam, hogy az egész életemet egyedül fogom leélni. Ez lehet, hogy azért volt, mert először a 20-as éveimben mentem férjhez, bár ebben nem vagyok biztos. De ezzel szinte már ott is voltam a következő évtizednél, az ötvenesnél, ami szerintem már kevésbé szól a megfigyelésről.

Nekem valahogy nem is tűnt fel, hogy Samantha és a többi szereplő között ekkora korkülönbség lenne.
Kim: Szerintem mindig is úgy beszél, mintha egy magaslaton állna. Tudod. Ő már volt ott, már átélte, megcsinálta.

Most, hogy mondod, tényleg.
Kim: Aha. És ez mind azoknak az éveknek a tapasztalatán alapul, mikor hibázol, de össze kell szedned magad, tudod? Már sok mindent átélt, mégsincs benne keserűség. Bármilyen szörnyen is bánt vele egy férfi, egy üzletfél, vagy nem kapott meg egy munkát, titokzatosság lengi körül, ami elgondolkodtat “Vajon mitől félhet?”, “Van egyáltalán gyenge pontja, ahol sebezhető?”. És ez az a csodás történet, ami a sorozat közben bontakozott ki, amit Darren a kezdetekben megígért nekem, és meg is valósult. Egyre szerteágazóbb lett, de teljesen másként, mint ahogy azt gondoltam volna.

Volt egy olyan pont, mikor érezted, hogy Samantha karaktere szinte ikonikussá vált vagy, hogy ő volt az, aki a legtöbb vitát váltotta ki azok között, akik a műsorról beszélgettek?
Kim: Mikor Samantha meleg-ikonná vált, azt gondoltam “Azta, ez aztán már tényleg megkapó.”

Mikor vetted ezt észre először?
Kim: Hát, mikor különböző rendezvényekre mentem, vagy mikor az emberek csak úgy odajöttek hozzám, sokan velem egyidős, vagy akár nálam idősebb nők – sok kismama és anyuka is – sok meleg pasi is, és hát a meleg rajongók…senkihez sem foghatóak. Ííííííííímádnak, és minnél több botlást követsz el, minnél többet hibázol, annál jobban szeretnek, és szeretik Samanthát, tudod? Szerintem Darren és Michael imádtak őrültebbnél őrültebb jeleneteket írni neki. Mindig ott volt a kuncogás és mellette a félelem, hogy “Vajon nem mentek ezúttal túl messzire?” Én mindig éreztem ezeket. Átolvastam a szövegkönyveket – csináltunk olvasópróbákat is – és sokszor úgy voltam, hogy “Úristen, nem tudom, hogy ezt meg tudom-e csinálni.” De az emberektől erre már kapásból jött, hogy “Ó, már láttalak meztelenül, már láttalak így, meg úgy…” Mármint, egyszer sem voltam teljesen meztelen, egyébként is úgy éreztem, nem én vagyok meztelenül, hanem Samantha. Ő tette lehetővé, hogy ezekben a helyzetekben kényelmesen érezzem magam.

Volt esetleg ezzel kapcsolatos élményed…
Kim: Ú, van egy elég érdekes történet, amit el kell mesélnem neked. A Kennedy Center ünnepélyére mentünk, az anyukám volt a kísérőm azon az estén. Az ünnepség után odajött hozzánk valaki, és azt mondta neki: “Hogy merészel a lánya megjelenni itt?” Anyukám erre azt felelte: “A lányom színésznő, méghozzá nagyon is jó színésznő. Igen, meghökkentő szerepet játszik, de az nem az én lányom.” Mindezt az ő erős brit akcentusával. Az illető totál visszahőkölt, én mondom neked! De én is ugyanígy kezeltem a helyzetet.

A sorozat miatt az embereknek az az érzésük, hogy ti négyen nagyon jó barátnők vagytok, és mikor kiderül, hogy ez nem teljesen igaz, sokan megdöbbennek rajta.
Kim: Hát ez elég durva. De ezt teszi a tv. Úgy értem, mikor Mary Tyler Moore-t néztem, azt akartam, Rhoda legyen a legjobb barátja!

Szerinted a Szex és New York egyfajta változata a Mary Tyler Moore Show-nak, a mostani generáció számára? Mary egyedülálló, városi, dolgozó nő volt, aki jól érezte így magát. Abban az időben ez igencsak vakmerő volt.
Kim: Egyetértek. Emlékszem, az volt az első műsor, amit néztem. Emlékszem még a That Girl-re is, de azt elég butának tartottam. Én is színésznő akartam lenni és New York-ba menni, de ő annyira elbizakodott volt, nem tudtam beleélni magam. Amikor Mary Tyler Moore megjelent, mint karrierista nő, aki randizgat, egyedülálló, barátai vannak, az nagyon tetszett! Sosem láttad a családját, az ő családja a munkatársaiból állt. Aztán jött a Szex és New York, ahol a barátok voltak a család. Nem dolgoztunk együtt, de barátokként egységet alkottunk, elfogadtuk és támogattuk egymást – és ez az, amit szerintem a legtöbb nő szeretne az életében a barátnőivel, mert tudom, hogy sokan sok mindent adnak fel az életében egy férfi, vagy a család kedvéért, de annak, hogy egyedül élsz, már egészen más üzenete van. Úgy értem, Mary, legalábbis számomra, sosem volt egy boldog karakter. Valami hiányzott, tudod? Nálunk pedig olyan nők voltak, akik olyanok, mint mi. Ugyanott tartanak az életben. Érezzük jól magunkat! Élvezzük! Bármilyen nehéz is – akármennyire is akarsz egyes dolgokat, amiket szerinted el kellene érned, ha már egy bizonyos életkorba léptél, különben szánalmasan és egyedül fogsz meghalni – az egész arról szól, hogy hátat fordítasz az elvárásoknak és azt a tényt helyezed előtérbe, hogy azért nem vagy még készen ezekre a dolgokra, mert még nem akarod őket. És ezt jó dolog hallani.

Az NBC Lipstick Jungle-je és az ABC Cashmere Mafia-ja is Szex és New York másolatnak tűnnek. Mintha annak a szellemét akarnák visszaidézni, mégis mindkét próbálkozás bukásnak látszik. Nem olyan egyszerű, mint amilyennek tűnik.
Kim: Nem. Nem csak a magassarkú cipőkről, meg New York ragyogásáról van szó. Nagyon várom, milyen lesz a mozi fogadtatása. A forgatás első napjától kezdve totál le voltam fagyva – egyszerre voltam lenyűgözve és nagyon ideges is – mert a Park Avenue-n forgattunk, és valahogy kiszivárgott, hogy mind a négyen ott leszünk, az első jelenet filmezésénél, amiben csak végigmegyünk az utcán. Annyi nézelődő ember volt ott, hogy nem is hinnéd el. A szemközti járdán, az úttesten, hihetetlen volt. Iszonyú sok fotóssal. Arra gondoltam: “Ez csak egy HBO sorozat volt, ami 6 évig futott!” De a sorozat az utóbbi 4 évben nem csak hogy egész Amerikában, de globálisan vált népszerűvé.

Sok helyen megy főműsoridőben, nálunk Kanadában is.
Kim:Naponta nem ám csak egyszer vagy kétszer megy – gyakorlatilag a nap bármely szakában adják valamelyik adón. Arra gondolsz: “Egyáltalán vége lesz egyszer?” Ki tudja. A rajongótábor jóval nagyobb, mint amekkorára Darren vagy az HBO valaha is számított volna. Úgy tűnik, új közönséget talált magának.

Írtál egy könyvet, felnőttéváló lányoknak, Légy igazi nő! címmel, sokat gondolkodtál rajta és bár az általatok játszott szerepek hozzáállása nagyon sok esetben pozitív példát nyújt, azért a sorozat egy bizonyos életformát is bemutat, ami nem feltétlenül követendő fiatal lányok számára.
Kim: Most elő akarod belőlem hozni a kanadait?

Bizony.
Kim: Jól van, egyet értek!

Az emberek túlnyomó többsége nem Manhattan-ben nő fel.
Kim:Tényleg?! Tudom, de ilyen a fantázia. Bárhol is legyél, elgondolkodsz azon, álmodozol arról, milyen lehet valahol máshol.

Akkor ez így rendben van.
Kim: Hát szerintem ez jól van így. Amikor a könyvet írtam, arra gondoltam “Csak meséld el, milyen”, de ez egy elég kényes kérdés. Nem használhatom az életemet példaként, mert nem abban a világban éltem, amiben most ők.

Mire célzol?
Kim: Hát, a kedvenc részem – az egyik kedvenc részem – az egyetlen olyan epizód, amire valaha is azt mondtam Michael-nek, hogy “Ezt tényleg nem mondhatom”, az a rész, mikor egy 13 éves lánnyal beszélek, aki Samanthát alkalmazza a bat mitzvah-jánk a megszervezésére. Ebben volt egy olyan jelenet, amikor vitatkoznak, ki jobb az orális szexben. Erre mondtam, hogy “Ezt nem csinálom. Nem arról van szó, hogy konzervatív lennék. Egy nő sosem tenne ilyet, hacsak nem elmebeteg.”

Csak előjött belőled a kanadai!
Kim: Úgy gondoltam, “Nem ismerek egyetlen olyan nőt sem, aki ilyet tenne.” Az átírt változatban – amiért nagyon hálás voltam Michael-nek – Samantha azt mondja: “A szex felelősséggel jár, mielőtt még nőként kezdesz el élni, miért nem élsz gyerekként?” imádtam ezt, mert igaznak hangzik.

A sorozat után szerepeltél egy darabban a West Enden, egy David Mamet darabban, egy drámában, sok sok különböző munkád volt. Tudatosan fogtál ennyire sokféle dologba, hogy újradefiniáld magad, mint színésznő?
Kim: Amikor bejelentették, hogy a sorozat véget ér, [a brit színházi rendező] Peter Hall elküldte nekem a Mégis kinek az élete? szövegkönyvét. Elolvastam az első 10 oldalt, aztán felhívtam: “Te aztán ravasz egy pasi vagy!” Mert a szerepet eredetileg egy férfi, Tom Conti játszotta, aki szerepe szerint egy szexista disznó. A 70-es években játszódik, a nőmozgalmak idején, sok csodás témával, legfontosabbként, hogy a szereplő teljesen le van bénulva. Tudtam, azért küldte nekem a szövegkönyvet, mert volt egy kis Samanthás beütése az egésznek, de annál még tovább mutatott. Nem tudtam, meg tudom-e csinálni, és nagyon meg voltam rémülve, aztán úgy voltam vele: “A fenébe is! Most vagy soha.” És még egyszer azt kell, hogy mondjam, ez a csodálatos abban az életkorban, amiben vagyok, elvállaltam a szerepet, és fantasztikus volt. Szeretem a West End-et. Szeretek Angliában lenni. Sok olyan dologgal kerültem kapcsolatba megint, amik miatt úgy döntöttem, színésznő akarok lenni. Ekkor kért fel John Boorman a The Tiger’s Tail-re. Azután játszottam a Donmar-ban – a David Mamet darabban – ami egyértelműen a legnehezebb munka volt, amit valaha is csináltam. A darabban egy stepfordi feleségből alakulok át Médeává. Aztán ajánlottak szerepet a My Boy Jack című filmben, aminek a forgatása fantasztikus élmény volt. Úgy értem, a Masterpiece Theatre-en nőttem fel, és hirtelen ott találtam magam egy óriási kalapban, magas galléros ruhában. Mesés! Múlt héten pedig a Szezám Utcában voltam.

Komolyan?
Kim: Igen!

És ki voltál? Nagymadár, vagy Süti-szörny?
Kim: Úristen, dehogyis. Csak szertném! Tudod, mikor az embernek egy szót kell bemutatnia? Az én szavam a “mesés” [fabulous] volt.

Akkor ezt jó nagy bóknak veheted.
Kim: Annyira jó volt. Aztán persze ott van az is, mikor [az HBO műsorigazgatója] Chris Albrecht felhívott telefonon: “Nem fogod elhinni, de lehet, hogy megcsináljuk a mozit”, és megcsináltuk. Elképesztő.

Azért ennél jóval többről volt szó, nem? Sok huza-vona volt a pénzügyek körül. Először nemet mondtál a mozifilmre.
Kim: Nekem nincs gazdag férjem. Nem vagyok kitartott nő. Amikor először felmerült az ötlet, nem éreztem magam késznek, és épp akkor zajlott a válásom is, ami nagyon megviselt.

Szóval amellett, hogy a színészkedés művészet, és imádod csinálni, azt akarod, hogy ezért jól megfizessenek?
Kim:Hát nem feháborító?

Hát, az emberek eléggé meglepődtek, mikor ez bekerült a köztudatba. Olvastam a fizetésen kívüli juttatásaitokról – hát nincs valami sok. Mikor aláírtál a sorozatra, akkor minden részért volt egy összeg, amit kaptál, és ennyi?
Kim: Aha. Mármint: a kábel tv máshogyan működik. Nincsenek szponzorok, hirdetők, nincs túl sok lehetőség arra, hogy különböző plusz pénzeket osztogassanak – ez miatt lehetséges egy újabb sztájk júniusban. Mindenki azért drukkol, nehogy bekövetkezzen, mert az írósztrájk eléggé keményen sújtotta az érintetteket. Viszont ez az ügy tényleg olyan, amire valóban oda kell figyelni. Jeff Bewkes [a Time Warner vezérigazgatója, korábban az HBO vezetője] briliáns ember, aki a kábel tv-t mozistúdióvá alakította, a saját feltételeivel, ezzel minőségi felnőtt szórakoztatást tett lehetővé, nem csak valami hülyeséget. Nagy rajongója vagyok a televíziózásnak, de amit ő tett, az, hogy végérvényesen megváltoztatta, eközben egyre felkapottabbá vált, és időközben a DVD-k is egészen más szerepet kezdtek játszani.

Jelenleg kb. ugyanannyi bevételük származik a DVD eladásokból, mint magukból a műsorokból, jól tudom?
Kim: Óriási üzlet. Én, személy szerint úgy érzem, hogy abból a profitból, ami valami olyan dologból származik, amit közösen hoztunk létre, mindenkinek részesülnie kellene. De tudod, Apukám nagy szakszervetis volt, és én is ebben a szellemben nevelkedtem. Azt éreztem, mikor befejeztük a sorozatot, hogy abból amit az évek alatt itt megkerestem, még nem fogok életem végig eléldegélni, mint egyesek. Ezt nem éreztem fairnek. Aztán mikor a mozi úgy tűnt, hogy meghiúsul, és mindenki engem okolt, rám mutogatott, úgy voltam vele “A megoldás elég egyszerű: csak fizetessétek ki a gázsimat, és adjatok egy jó forgatókönyvet” , mivel a szövegkönyv meg sem volt írva. De tudod, igazából nem csak erről volt szó. Szabadságra, időre volt szükségem, ráadásul az ajánlat, amit tettek olyan kiábrándító volt, hogy nagyban megkönnyítette a döntésemet. Aztán mikor újra felmerült a mozi forgatásának lehetősége, padlót fogtam, tudod? De arra gondoltam: “Oké, ha újra belekezdünk, szerintem ezúttal megegyezhetünk.” Nyitott vagyok, de főszerepet játszok, és most egy mozifilmről beszélünk. Be akarom magam biztosítani. Ahogy szerintem mindannyiunknak be kellene, nem csak nekem, érted? Örülök, hogy először nem mentem bele, akármi is volt az oka. Senkinek semmi köze nem volt hozzá, hogy miért nem. Sokkal jobb így, most, hogy már nem olyan fájdalmas.

És minden megoldódott.
Kim: És minden megoldódott, igen. Sokat tanultam arról, hogyan tárgyaljak, egyezkedjek, és, hogy kövessem a megérzéseimet azzal kapcsolatban, amit helyesnek tartok. Elégedett vagyok azzal, amit kiharcoltam magamnak, tudom, hogy a lányok is elégedettek a saját szerződéseikkel – nem hiszem, hogy az egész így alakult volna 4 évvel ezelőtt – végülis minden szuperül sikerült, most pedig azt csinálok, amit csak akarok, annyi ideig, amíg szeretném, és ez nagyon jó érzéssel tölt el. Szerettem a filmet forgatni, igazán jól éreztem magam, sokat szórakoztunk, a szövegkönyv is nagyon jó lett. Tegnap este egy olyan rendezvényen voltam, ahol Cynthia Nixon díjat kapott, és éreztem azt az egyre csak növekvő lázat, ami a bemutató előtt álló filmet övezi. Nagyon izgalmas, ugyanakkor az életem most újra meg fog változni, és ettől tartok is egy picit. Tudtad, hogy a BlackBerry eladások megduplázódtak az elmúlt három hónapban? Ez egy részről persze fantasztikus, de olyan könnyen elmerülhetsz benne, a saját életedről pedig egyszerűen megfeledkezel. Ezért is figyelek oda annyira a szabadidőmre.

Nagyon sokat cikkeztek rólad, és a lányokhoz fűződő kapcsolatodról, egész konkrétan Sarah Jessicáról és rólad. Milyen természetű a kettőtök viszonya?
Kim:Mindig is munkakapcsolat volt.

Mindketten elég régóta dolgozunk ahhoz, hogy tudjuk, sokféle munkakapcsolat létezik, egyesek jobbak, mint a másikak.
Kim: Ez igaz. Kétlem, hogy van olyan ember, aki a munkahelyén az összes munkatársával éjjel-nappal, állandóan jól kijön. Mi egymás szoros közelségben dolgozunk, és hát, emberek vagyunk. Történt valamikor olyan, hogy kényelmetlenül éreztük magunkat a másik társaságában? Persze. De semmi komolyabb hatása nem volt. Szerintem a legnagyobb konfliktus akkor volt, mikor először ajánlatot tettek a mozira. Nem éreztem, hogy jó üzletet kötnék, és senki nem állt mellettem, igaz, nem is kértem erre senkit. Úgy éreztem, a sorozat befejeztével elvesztettem az állásomat, mindannyian elvesztettük. És szerintem az egyik ok, ami miatt folytatni akartuk, legalábbis az én nézőpontomból nem csak az, hogy újra eljátszhassuk a szerepet, hanem az, hogy pénzügyi biztonságot teremtsünk magunknak. Aztán hirtelen a sorozatnak vége lett, nekünk ebbe nem volt beleszólásunk. Ezt a döntést Sarah producerként a sorozat többi producerével együtt hozta meg.

“Sarah producerként”. Csak, hogy én és az olvasók is tisztában legyünk vele, ez azt jelenti, hogy részesedik a sorozatból befolyó bevételekből, ugye?
Kim: Igen.

…és a DVD eladásokból, és minden másból, ami a sorozattal kapcsolatban van.
Kim: Igen, igen, igen.

Szóval, ha azok sikeresek, akkor a munkával készen is vagy egy életre, ugye?
Kim: Igen. Sarah nagyon keményen dolgozik, nagyszerű színésznőnek tartom. Elfogadom, amije van, de szerettem volna, ha Ő, és mások is elfogadják, hogy hogy érzek a műsorbeli közreműködésünkkel kapcsolatban. Nem hiszem, hogy művészileg ezt bárki is vitatná. De tudod, hogy a munkatársad egymillió dollárt keres epizódonként. És tudtam, hogy én sosem fogok ennyit kapni, annak ellenére sem, hogy sokszor 19 órát is dolgoztunk naponta, a házasságom tönkrement, sok barátomat is elvesztettem a munkám miatt. Egyszerűen nem volt életem. De az emberek erre csak annyit mondanak: “Ó, nem panaszkodhatsz…” Nagyon vicces volt, mikor már a mozit forgattuk, a barátom – aki semmit sem tud az üzletről – egyik nap megkérdezte tőlem: “Hogy dolgozhatsz 19 órát egy nap? Nincs ez ellen valami rendelet, vagy törvény?!” Azt válaszoltam: “Édesem, ennek pár hónap múlva vége lesz, csak nyugi.” De amikor visszanézel, arra gondolsz, megérdelmed, hogy kompenzáljanak érte – és igazán nem kértem olyan sokkal többet – de senki sem állt szóba a másikkal, és szerintem mindannyian máshogyan kezeltük a sorozat befejezését, különböző változásokon mentünk keresztül. Akkoriban, röviddel a befejezés után, mikor olyan sokat cikkeztek rólunk, hirtelen úgy lettem beállítva, mint valami pénzéhes némber, pedig nem csak magamért, mindannyiunkért tettem. Végülis, mindegy, a lényeg az, hogy minden tisztázódott, és a forgatás igazán jó hangulatban telt.

Szóval egyáltalán semmi nem változott a professzionális viszonyokban? Amikor a négyőtök újra összejött, hogy leforgassátok a filmet, onnan folytattátok, ahol abbahagytátok?
Kim: Igen. Kicsit ijesztő volt, de tényleg. Amint már mondtam, az első forgatási nap döbbenetes volt. Egy sort sem tudtam úgy elmondani, hogy valaki ne kiabált volna közbe. Cynthiától meg is kérdeztem, “Te nem érzed magad úgy, mint az egyik Beatle?” mármint, én úgy éreztem magam. Aztán azt mondtam: “Csak hadd legyek én John”, a kedvencem a Beatles-ből. Azok a pillanatok lenyűgözőek ugyanakkor kicsit ijesztőek is voltak. De szerintem mind a négyen örültünk neki, hogy visszatérhettünk.

Négyszer is jelöltek Emmy-díjra. Nem vagy csalódott, hogy egyszer sem nyertél?
Kim: Már maga a tény, hogy jelöltek, megtiszteltetés volt számomra. De hát mit tehetnél? Végzed tovább a munkádat.

Nincs egy olyan rekord, hogy kit jelöltek legtöbbször anlékül, hogy nyert volna? Ott lenne a helyed.
Kim: Aha, szerintem is. Mármint, úgy érzem, végül elismerték a szerepem. De úgy gondolom, néha egyszerűen az, ahogy kinézek, az utamba áll.

Az, hogy bombázó vagy?
Kim: Aha. Sosem figyeltem igazán erre, vagy gondolkodtam ezen. Semmi értelme. Nem hiszem, hogy a kinézetem miatt alkalmaznának. Úgy gondolom, azért engem alkalmaznak, mert valami olyan van bennem, ami éppen az ő filmjükhöz, darabjukhoz, vagy műsorukhoz kell. Az igazán nagyszerű dolog abban, hogy az 50-es éveimben van karrierem, az, hogy most sokkal jobb színésznő vagyok, mint valaha is voltam, és még dolgozhatok, mert volt egy olyan időszak, a harmincas éveimben, mikor egyáltalán nem gondoltam, hogy ez bármikor is megtörténhet. Nagyon szerencsés vagyok. Tehetség is kell hozzá, intelligencia is kell hozzá, de szerencse is.

Oprah Winfrey…
Kim: Úristen, Oprah Winfrey jut rólam eszedbe?

Nem. Az, amit mondtál, az jutatta eszembe, amit ő mondott, hogy mikor 50 éves leszel, akkor leszel az az ember, akinek lenned kell. Egyetértesz ezzel?
Kim: Akinek lenned kell? Nem. Nem hiszek ebben. Ha az én hátteremet nézzük, eladónak kéne lennem. Vagy talán a hadseregben. Az Apám oldalán mindenki a brit seregben szolgál. Szerintem az a jó abban, hogy 50 éves vagy, hogy élvezheted azt, akivé váltál, és ez csodás időszak. Úgy érzem, a Szex és New York, főként Samantha miatt – mivel már elmúlt 40 – megváltoztatta azt, ahogyan az emberek gondolkodtak, és viszonyultak ahoz, milyen 40 évesnek lenni. Mármint, nekem is voltak… vannak életkorral kapcsolatos félelmeim, gátlásaim. Ez volt az egyik ok, ami miatt nem akartam elvállalni a Szex és New Yorkot, mert nem 40 évesen nem gondoltam, hogy elég szexi vagyok. Visszatekintek az elmúlt 10 évre, és nagyon ritka, hogy egy 40-es éveiben járó nő ilyen áttörést érjen el a karrierjében, ilyen későn. Általában elgondolkodsz ilyenkor, hogy mit csinálj, hogy kapj munkát, hová menj? Engem az emberek arról kérdeztek, mi történt, mikor betöltöttem a 48-at. Mintha az életem teljesen más irányt vett volna.

Mesélj kicsit a barátodról. Kanadai?
Kim: Igen, kanadai.

Igen, és séf, és New Yorkban laktok?
Kim: New Yorkban és Torontoban. Sokszor vagyunk Torontoban. Kingstonból származik. Nekem pedig van egy kis lakásom Hamptonsban is. Tudod, mostanában sok időt töltök Angliában, de jövőre hazajövök majd kicsit, dolgozni.

Nem tudom, mire gondolsz, mikor azt mondod, haza.
Kim: A saját levélpapíromon – amit ajándékba kaptam egy nagyon kedves barátomtól a Donmar [egy darab, amiben játszott] bemutatójának estéjén, Londonban – van egy pici brit zászló, egy pici kanadai zászló és egy pici amerikai. Hazajönni nekem azt jelenti, hogy visszajövök Kanadába.

Forrás: Macleans.ca